2011. május 22., vasárnap

Egy korai detektív

Régi folyóiratok átvizsgálása sok érdekes és meglepő felfedezést hozhat. Az Arany János által szerkesztett Koszorút néztem át, továbbra is Nagy Péter fordításait keresve (és találva). Ebben az időben az írások többnyire név nélkül jelentek meg – a Koszorúban a kivétel Washington Irving volt. Ez nem feltétlenül a fordító vagy Arany elhatározása volt, gyakran az eredeti magazinban is így szerepeltek.

Az egyik elbeszélés:

„A fekete fátyol alatt”, ford. [közli] Solymossy Pál, Koszorú II. évf., II. félév, 18. szám, oct. 30, pp. 421–423, 19. szám, nov. 6, pp. 445–449.

az azonosítás után igen érdekesnek bizonyult.[1] A történet főszereplője egy New York-i detektív, és a sztori az ő egyik nyomozása. Itt lesz érdekes a dátum: 1864. Ez több, mint húsz évvel van Sherlock Holmes előtt!

Az eredeti név nélkül jelent meg, csak anny volt szerzőként feltüntetve, hogy egy New York-i detektív:

„The Lottery Ticket”, (ss) Ballou’s Dollar Monthly Magazine Oct 1862.[2]

A Google segítségével pillanatok alatt meglett a szerző. Egy John B. Williams nevű orvos írta, és több történet jelent meg erről a detektívről (akit egyébként James Bramptonnak hívnak). 1865-ben megjelent könyvként is:

Leaves from the Note-Book of a New York Detective. The Private Record of J. B. Edited by John B. Williams, M. D. New York: Dick & Fitzgerald, Publishers [1865].[3]

Noha a címlapon csak szerkesztő, valójában az egész könyvet Williams írta.[4] Az előszóban leírja a detektívvel való fiktív találkozását. Ekkor döbben rá az ember, mekkora a hasonlóság Brampton és Sherlock Holmes között.

Egy szálloda bárjában ültek és beszélgettek, amikor bejött egy fiatalember. A detektív azt állította, hogy szerinte a fiatalember meglopta munkaadóját, és a pultnál arannyal fog fizetni. Így is történt volna, de megjelent a rendőrség, és az ifjút elvitték. Az író csodálkozó kérdésére, hogy honnan tudta, a detektív így felelt:

„Egyszerűen megfigyeléssel és analízissel. Amikor a fiatalember belépett a terembe, három dolgot figyeltem meg. Először, hogy idegesen pillantott az ajtóra, miután az bezáródott mögötte. Másodszor, hogy mindenkire vetett egy pillantást. Harmadszor pedig, hogy valamit szorongatott a markában. E három dolognak kellett hogy legyen valamilyen oka. A legvalószínűbb ok, ami miatt hátranézett az ajtóra miután bejött, a követéstől való félelem. Ha tartott attól hogy követik, akkor valamit véthetett a törvény ellen. Ugyanezért nézett mindenkire a teremben, nem akarta, hogy bárki is felismerje. A markában szorongatott valami pedig inkább volt pénz, mint bármi más, és mivel nem volt nehéz ott tartania, egy darabnak kellett lennie, amiből természetesen következtethetünk aranyra.”[5]

Ezt akár Sherlock Holmes is mondhatta volna…

A könyvben 29 (30 a Bevezetéssel) történet van, ezeknek kb. a felét találtam meg a Ballou’s Dollar Monthly Magazine nevű folyóiratban. Egy részük „Egy New York-i detektív” szerzeményeként jelent meg, de Williams saját nevét és több álnevet is használt.[6]

Sajnos a 19. századi magyar nyelvű folyóiratok tartalma kevéssé van feldolgozva, a név nélkül megjelent elbeszélések azonosítása pedig nem történt még meg. Így egyelőre nem tudom, jelentek-e meg Brampton nyomozónak további esetei magyarul.



[1] Mivel mikrofilmről olvasni elég fárasztó, nem a fordítást olvastam, hanem az eredetit. Ez a Google Books-on megtalálható.

[2] A Ballou’s Dollar Monthly Magazine egy bostoni magazin volt, sok irodalommal.

[3] Újrakiadva Westholme Publ., 2008.

[4] Többet meg lehet róla tudni az alábbi weblapon: mikegrost.com/casebook.htm#Williams

[5] Leaves from the Note-Book, p. 4.

[6] Például Percy Garnett és J. A. Underwood.

Címkék: ,

2011. május 9., hétfő

Belényesi Gábor

Az 1873-ban újrainduló Budapesti Szemle első számában találtam az alábbi elbeszélést:

„A Belényesi Gábor órája (Beszély, kelet nélkül.) – Átdolgozás a Cornhill Magazin után.”[1]

Na igen, az átdolgozások egyik átka a nevek magyarosítása, ami miatt az eredeti meglelése esetenként gyötrelmes tud lenni. Például itt is nagyon valószínűnek tűnt, hogy a Cornhill Magazine-ban nem „Belényesi Gábor” szerepelt.

Két kötettel később ismét megjelent Belényesi, de ezúttal mint fordító. Francis Bret Harte három elbeszélését adta közre. A továbbiakban rendszeresen feltűntek fordításai, általában angolból, de Mérimée-t is magyarított. Elkezdett érdekelni, ki volt ez a Belényesi Gábor?

A Google és Szinnyei[2] segítségével hamar kiderült a nagy titok: Belényesi Gábor valójában Nagy Péter (1819–1884) erdélyi református püspök álneve. Gyulai Pál barátjaként dolgozott a Budapesti Szemle részére. Azonban nemcsak fordított, hanem saját elbeszélései is megjelentek. A Belényesi Gáboron kívül még a Csurgó György nevet is használta alkalmanként.

Ezek után elég nyilvánvaló, hogy a fenti elbeszélést is ő fordította. De mi lehet „Belényesi Gábor” angolul?

A fordítás első pár sora:

„Ama kérdéses nap reggelén az ifjú Belényesi Gábor, a ki mindössze is hat hónapos pesti lakos volt, egy nagyon kellemetlen dologra tökélte el magát, olyasmire, a mit hirlapi divatos nyelven e szóval fejeznek ki: önfelakasztás.

Levén pedig hősünk okos egy lófő székely, nem minden megfontolás nélkül jutott ily eltökélésre…”

Az eredetit egész véletlenül találtam meg a Wellesley Index to Victorian Periodicals 5. kötetében. A Cornhill Magazine-ban megjelent egy „Patrick O’Featherhead’s Watch: A Dateless Story” című elbeszélés. A fenti idézet eredetije pedig:

„On that sunny morning in question young Patrick O’Featherhead, who had been but six months in London, took a most painful resolution: he determined to hang himself.

Now, being a long-headed young Irishman, he had not arrived at this resolve without giving the matter much thought…”

Teljesen egyértelmű, hogy ez az eredeti. Nagy Péter a továbbiakban is hajlamos volt átmagyarítani a fordítani vélt írásokat. 1876-ban például megjelent egy általa fordított elbeszélés „Rózsi és Bózsi” címen, melynek eredetije „Children I Have Met”. Ennek érdekes utóélete volt: a jelek szerint Arany János is olvasta, és egy mondat a fordításból megtetszett neki:

„Érdemes itt utalni egy rejtőzködve vallomást tevő könyvbejegyzésre. 1876-ban egy joggal elfeledett író, Belényesi Gábor Rózsi és Bózsi című beszélyében ezeket a sorokat húzta alá: ’Az életharc rám nézve nagyon kemény volt, s szívem mélyében meg vagyok győződve róla, hogy ha nőm nem áll vala oldalam mellett, minden bizonnyal vereséget szenvedek.’”[3]

Talán érdemes lett volna utánanézni, ki is volt az a „joggal elfeledett szerző”… Nem járt jobban Nagy Péter Mikszáth kritikai kiadásával sem. Ott a jegyzetekből megtudhattuk, hogy (1) Belényesi Gábor – a Budapesti Szemle beszélyírója, (2) Csurgó György – a Budapesti Szemle tárcaírója.[4] Mikszáth egy, a Pesti Hírlapban megjelent cikkében a Budapesti Szemle írásait kritizálta:

„…mégis kell még lenni valahol egy másik Magyarországnak.

Annak az írói írják ezt a „Szemlét”. Egészen ismeretlen nevek. Góbi, az valami nagy novellaíró ottan, Belényesi nem különben szörnyű portentum. Hát még Csurgó György?”[5]

Gyulai is hivatkozott egy Nagy Péterhez írt levelében,[6] hogy Belényesi Gábort kritizálják ugyan, de ő azért szeretne többet látni tőle:

„Olvasta-e, hogy megtámadtak Belényesi Gáborért? Nem baj. A beszély tetszett és sokáig találgatták ki az az uj tehetség, s egy pár magyar beszélyíró nagyon örvendett, hogy elvégre is nem magyar ember irta, csak átdolgozta s így megszabadult egy uj vetélytárstól.”[7]

A Google Books és a Wellesley Index segítségével sikerült majdnem az összes fordítását azonosítani. Ím a lista, hátha hasznos lesz valakinek.

A fordítások:

  1. A Belényesi Gábor órája. Budapesti Szemle 1, No. 1, pp. 175–192, 1873 [Eustace Clare Grenville Murray: Patrick O’Featherhead’s Watch, (ss) The Cornhill Magazine Aug 1872]
  2. Bret Harte beszélyei: I. Idyll Vörös Odvon, II. Az Ordító tanya szerencséje, III. A ferbliházi száműzöttek. Budapesti Szemle 3, No. 5, pp. 158–188, 1873 [The Idyl of Red Gulch, (ss) Overland Monthly Dec 1869; The Luck of Roaring Camp, (ss) Overland Monthly Aug 1868; The Outcasts of Poker Flat, (ss) Overland Monthly Jan 1869
  3. A párisi mai hírlapírók. Budapesti Szemle 5, No. 9, pp. 146–169, 1874 [Eustace Clare Grenville Murray: Parisian Journalists of To-Day, (ar) The Cornhill Magazine Dec 1873]
  4. Egy pár kis faczipő. (Ouida beszélye.). I. Budapesti Szemle 6, No. 11, pp. 128–181, 1874. II. Budapesti Szemle 6, No. 12, pp. 322–406, 1874 [Two Little Wooden Shoes, (na)]
  5. Zsák Mór. Jerrold Douglas után. Budapesti Szemle 9, No. 18, pp. 248–314, 1875[8]
  6. D’Arlay Pál. Budapesti Szemle 10, No. 19, pp. 80–103, 1876 [Eustace Clare Grenville Murray: A Tale of Married Life, (ss) The Cornhill Magazine Jul 1875]
  7. Rózsi és Bózsi. Payn Tamás után. Budapesti Szemle 11, No. 22, pp. 345–376, 1876 [James Payn: Children I Have Met, (nv) Chambers’s Journal Nov 14, Nov 21, Nov 28 1874]
  8. Egy képviselőjelölt III-ik Napoleon idejében. Murray E. C. Grenville beszélye. Budapesti Szemle 13, No. 26, pp. 209–251, 1877 [Our Rough, Red Candidate. The Story of a French Election, (ss) The Cornhill Magazine Feb 1869]
  9. A philosoph ingája. Lindau Rudolf német beszélye angolból. Budapesti Szemle 15, No. 29, pp. 70–95, 1877 [The Philosopher’s Pendulum, (ss) Blackwood’s Edinburgh Magazine Aug 1876; Der Glückspendel, (ss) Deutschen Rundschau Aug 1876]
  10. Nem szeretem önt. Budapesti Szemle 18, No. 35, pp. 1–26, 1878 [Emily Jolly: “I Do Not Love You”, (nv) The Cornhill Magazine Mar 1868]
  11. A vén Joquelin hagyatéka. Budapesti Szemle 21, No. 41, pp. 101–141, 1879 [Eustace Clare Grenville Murray: Old Joquelin Bequest: A Tale About Women, (ss) The Cornhill Magazine Jun 1879]
  12. A sárga eb. Grenville Murray után. Budapesti Szemle 22, No. 43, pp. 173–179, 1880[9]
  13. Az etruriai váza. Merimée Prosper után francziából. Budapesti Szemle 24, No. 48, pp. 385–405, 1880
  14. A hínév. Ouida után. Budapesti Szemle 25, No. 49, pp. 109–131, 1881 (*) [Fame, (ss)]
  15. Anglia irodalma. Mac-Carthy után. I. Budapesti Szemle 26, No. 52, pp. 48–64, 1881. II. Budapesti Szemle 26, No. 53, pp. 226–245, 1881. III. Budapesti Szemle 26, No. 54, pp. 342–369, 1881 [The Literature of the Reign: First Survey [2 részben]; The Literature of the Reign: Second Survey, (ar) in Justin McCarthy: A History of Our Own Times. 1879]
  16. Pickering Ödön. James Henry után. I. Budapesti Szemle 27, No. 57, pp. 438–461, 1881. II. Budapesti Szemle 28, No. 58, pp. 112–135, 1881 (*) [Eugene Pickering, (nv) Atlantic Monthly Oct, Nov 1874]
  17. Nemorosa. Budapesti Szemle 31, No. 68, pp. 161–199, 1882 [William Edward Norris: Némorosa, (ss) The Cornhill Magazine Sep 1881]
  18. Ki festette a Murillót. Névtelen után. I. Budapesti Szemle 35, No. 81, pp. 386–408, 1883. II. Budapesti Szemle 36, No. 82, pp. 119–150, 1883 (*) [H. Carl Schiller: Who Painted the Great Murillo de la Merced?, (nv) Blackwood’s Edinburgh Magazine Aug 1870]
  19. Az alagut. Reade Károly után. Budapesti Szemle 36, No. 84, pp. 437–445, 1883 [The Box Tunnel, (ss) Bentley’s Miscellany Nov 1853]
  20. Lucretia asszony utczája. Mérimée Prosper után francziából. Budapesti Szemle 39, No. 93, pp. 422–443, 1884 (*)
  21. Egy kis félreértés. Budapesti Szemle 40, No. 94, pp. 137–162, 1884 [William Edward Norris: A Slight Misunderstanding, (ss) The Cornhill Magazine Oct 1883]

A felsorolásban (*)-gal vannak jelölve a Csurgó György néven megjelent fordítások.

Saját ebeszélései:

  1. Kozsbor Márton. Eredeti beszély. I. Budapesti Szemle 28, No. 59, pp. 275–300, 1881. II. Budapesti Szemle 28, No. 60, pp. 429–464, 1881
  2. Ez a szőlő eladó. Beszély. I. Budapesti Szemle 35, No. 79, pp. 96–127, 1883. II. Budapesti Szemle 35, No. 80, pp. 280–303, 1883

Meg kell említeni még a Lindau-fordítást. Gyulai írta 1877. szept. 13-án kelt levelében:

„A mai Egyetértésben ez áll: ’A Budapesti Szemle legújabb számában A philosoph ingája czim alatt egy állítólag angolból forditott beszély közöltetik Belényesitől. Ez a beszély pedig megjelent német eredetiben a berlini Rundschau 1876-ik évfolyamában szerzője pedig Lindau Róbert.’”[10]

A listából látható (#9), hogy a szóban fordó elbeszélés lényegében egyszerre jelent meg németül és angolul, tehát Nagy Péter nem követett el semmilyen hibát.

Érdemes azt is megfigyelni, hogy Henry James „Eugene Pickering” című novelláját „Pickering Ödön”-nek fordította – nem lehet nem „A kőszívű ember fiai”-ra gondolni.



[1] „A Belényesi Gábor órája”, Budapesti Szemle 1, 175–192, 1873.

[2] Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. CD-ROM, Budapest, 2000. A nyomtatott változat Belényesit tartalmazó része 1890-ben jelent meg, lásd A. Szála Erzsébet: Id. Szinnyei József (1830–1913) könyvtártudós akadémikus életműve. S. a. r. Gazda István. Piliscsaba-Budapest-Révkomárom, 2006, p. 128.

[3] Keresztury Dezső: „S mi vagyok én…” Arany János 1817–1856. Budapest, 1967, p. 59.

[4] Mikszáth Kálmán összes művei. 67. kötet. Cikkek és karcolatok XVII. 1882–1883. Budapest. 1969, p. 382 és p. 384.

[5] U.o., p. 79. Eredetileg Pesti Hírlap 1883, szept. 2.

[6] Szabó Péter: „Nagy Péter levelezéséből”, Erdélyi Múzeum 28, 57–72, 1911.

[7] Szabó, p. 63. A levelet Gyulai 1873. március 17-én írta.

[8] Ezt egyelőre nem tudom azonosítani.

[9] Ezt egyelőre nem tudom azonosítani.

[10] Szabó, p. 69.

Címkék: , ,

2011. május 7., szombat

A Budapesti Szemle

A Budapesti Szemle 1857-ben indult, és 1944-ig jelent meg. Alapvetően egy bölcsész folyóirat volt, de nem zárkózott el természettudományos újdonságok publikálásától sem. Így például a Kirchhoff és Bunsen munkássága nyomán fellendülő spektroszkópiai kutatásokról részletesen számolt be Than Károly[1] míg a Merkúr és Nap között feltételezett és felfedezni vélt bolygóról – mely ha létezik, a Vulkán nevet kapta volna – Szabó József.[2]

A harmadik folyam az érdekes most számunkra, ezt Gyulai Pál szerkeszette 1873-tól. Ez is egy bölcsészeti folyóirat volt, és ekkor is előfordult – ritkán ugyan – természettudományos cikk.[3] Gyulai minden számban közölt szépirodalmat, és ezek között akadtak fantasztikus történetek is.

Egy kis jóindulattal elsőnek tekinthető a francia szerzőpáros, Erckmann-Chatrian novellája:

Erkmann-Chatrian: „Poirier tanár úr látománya”, ford. Szász Gyula, Budapesti Szemle 27, 131–138, 1881 [Le Vision De N. Poirier]

Ez a darwinizmus ellen íródott, mondhatni „antiscience-fiction”. Washington Irving jól ismert története a következő, a „Rip Van Winkle”:

Washington Irving: „Rip Van Winkle”, ford. Ács Zsigmond, Budapesti Szemle 44, 413–428, 1885 [Rip Van Winkle, (ss) The Sketch Book 1819]

Ez egy jóval korábbi változat, mint ami 1919-ben jelent meg Bartha László fordításában.[4] Hosszú szünet után egy regény következett, Walter Besant klasszikusa (és mint ilyen, nyilván senki által sem olvasott – én sem olvastam még) a férfiak lázadásáról:

Walter Besant: „A férfiak forradalma”, ford. Hegedűs Pál, Budapesti Szemle 87, 241–274, 382–418; 88, 104–130, 239–275, 404–428, 1896 [The Revolt of Man, (n.) 1882]

Ez később könyv alakban is megjelent az Olcsó Könyvtár sorozatában.[5] A 19. század utolsó fantasztikus törtébete a Budapesti Szemlében Kiplingé:

Rudyard Kipling: „A ki király akar lenni”, ford. B. P., Budapesti Szemle 98, 76–109, 1899 [The Man Who Would Be King, (ss) The Phantom Rickshaw, Allahabad, 1888]

1908-ban találkozhatunk az első magyar kísérlettel:

Jókay Lajos: „Aqua Félix”, Budapesti Szemle 135, 114-129, 276-300.

Bár egy melodráma, kétségtelenül science fiction is. A főhős felfedezett egy oldatot, mely ha napsugarak érték, áramot fejlesztett. Ezt a köz javára fel is használták. A mellette futó szerelmi szál… hát… mindenesetre happy end nem volt. Jókay Lajosnak megjelent több elbeszélése a Szemlében, de azok még ennyire sem voltak fantasztikusak.

Az utolsó megjelent fantasztikus elbeszélés Stevenson jól ismert manója:

Robert Louis Stevenson: „A palack-manó”, ford. Radó Antal, Budapesti Szemle 201, 434–454; 202, 126–139, 1926 [The Bottle Imp, (nv) Black and White Mar, Apr 1891]

Ez a változat jelent meg a Magyar Könyvtárban.

A Bartus-Paralla bibliográfia[6] verseket is tartalmaz, ezek közül Coleridge-t megtaláljuk a Budapesti Szemle lapjain is:

Samuel Taylor Coleridge: „Ének a vén tengerészről”, ford. Radó Antal, Budapesti Szemle 199, 267–287, 1925 [The Rime of the Ancyent Marinere, (pm) Lyrical Ballads, 1798]

Poe hollója kétszer is megjelent:

Edgar Allan Poe: A holló, ford. Szász Károly, Budapesti Szemle 4, 156–158, 1858 [The Raven, (pm) New York Evening Mirror Jan 29 1845]

és

Edgar Allan Poe: A holló, ford. Lévay József, Budapesti Szemle 29, 475–478, 1882 [The Raven, (pm) New York Evening Mirror Jan 29 1845]

Poe-ról közölt egy tanulmányt is a folyóirat:

John H. Ingram: Poe Allan Edgar, Budapesti Szemle 25, 93–108, 1981.

Ingram[7] Poe biográfusa és összegyűjtött műveinek kiadója volt. Egy, „A holló”-ról kiadott könyvében[8] egy harmadik magyar fordítást is idéz, ez Endrődy János műve.[9]

Befejezésképp érdemes megemlíteni, hogy bár Verne maga nem jelent meg a Budapesti Szemlében, egy róla írott cikk viszon igen:

Hankiss János: „A tudomány a szépirodalomban: Jules Verne’. Budapesti Szemle 215, 54–86, 241–271, 385–444, 1929.

A Budapesti Szemle még tartogat érdekességet, erre később visszatérek.



[1] Than Károly: „A Nap és az izzó testek színképe”, Budapesti Szemle 17, 327–341, 1863.

[2] Szabó József: „Fölfedezések és találmányok. II. Az uj bujdosó a nap és a Merkur közt”, Budapesti Szemle 8, 246–251, 1860.

[3] Például Richard Proctor: „Az ég szerkezetéről”, Budapesti Szemle 2, 68–87, 1873 vagy Nendtvich Károly: „A színképi elemzés újabb vívmányai”, Budapesti Szemle 12, 297–310, 1876.

[4] Washington Irving: Rip Van Winkle & Az Álmos-völgy legendája. Budapest, 1919. Ford. Bartha László.

[5] Walter Besant: A férfiak forradalma. Budapest, 1897.

[6] Bartus Zsolt és Paralla János: A fantasztikus irodalom bibliográfiája. Miskolc, 1991.

[8] Edgar Allan Poe: The Raven. With Literary and Historical Commentary by John H. Ingram. London, 1885.

[9] Először megjelent Nagy szellemek: Poe Edgar, Burns, Tegnér, Heine, Lenau. Szerk. Szana Tamás. Pest, 1870.

Címkék: , ,